A személyes indíttatásom nyílt titok a cukorbeteg kismama nevű bloggal, weboldallal és tanácsadással kapcsolatosan, hiszen a rokonságomban szinte mindenki cukorbeteg. Három gyerekem közül csak a nagyfiam a kivétel. A családfámról külön posztban mesélek, mert szerintem nagyon tanulságos.
Lányommal ezelőtt két évvel indítottunk egy blogot, amiben mindketten a saját szemszögünkből meséltünk arról, hogy vajon mitől lesz egy 25 éves lány cukorbeteg, azt hogyan éli meg, és milyen harcokat kell megvívnia, elsősorban önmagával. Bogi decemberben 29 éves lesz, nincs még gyereke. Azt mondta 30 éves koráig eldönti, hogy szül-e vagy sem. Ahhoz viszont le kell fogynia, egyensúlyba kell hoznia minden autoimmun betegségét, úgymint a PCOS-t a Hashimotot, és a diabetest. Ha nem érted ezeket a szavakat a neten nézz utána, később én is írok róla.
Tehát ma bitangul ki fogom Bogit a háta mögött beszélni, így anyailag. Nem gonoszságból, hanem mert ő picike volt nem emlékszik rá.
Ha nem akarod végigolvasni a bejegyzést a címben feltett kérdésemre adott válaszért, akkor most lelövöm a poént, és megválaszolom hogy nem. De, ha már idekattintottál, akkor olvasd el, hiszen sokunk problémája ez, akik magunk is elhízott anyák vagyunk, és elhízott gyermekeink vannak. Mi sajnos tudjuk magunkról, hogy milyen kellemetlen, amikor nem tudunk rendesen mozogni, a lépcsőzéshez oxigén palack kell, a karunk a körfogat növekedésével fordítottan arányosan rövidül, mert már sok helyre nem ér el, vagy nem úgy, ahogy régebben. Saját bőrünkön tapasztaljuk mennyire egészségtelen a vércukor ingadozás, a szív állandó és folyamatos leterheltsége, a fájó térdek és derék. És ne beszéljünk a csodálkozó és lesajnáló pillantásokról, amit kapunk, amikor egy kirakatban kinézett ruhaigényünket próbáljuk a méretünkben kérni az eladótól.
Szeretnénk, igyekszünk óvni gyermekünket ettől, hol több, de inkább kevesebb sikerrel. Sőt! Semennyi sikerrel, hiszen akkor nem jutnánk el évtizedek harca után arra a pontra, hogy a huszonéves gyerekünk nem hogy fogyna, csak hízik és hízik.
Ez idő alatt az anyák kapnak jobbról is balról is, annyi verbális ütést, gyomrost, mély horgot, csapottat, de még öv alattit is, ami biztosítja számukra, további évtizedekre a védőháj, úgyis, mint boxzsák megtartását. Ezt nem ecsetelem tovább, mert most nem ez a témám. Régebben már írtam, meg fogok még itt is magunkkal, 50+ nők, meg anyák elhízásával foglalkozni.
Bogi teljesen normál paraméterekkel 3500 grammal, 50 centi súllyal született. Akkor a családunk állt: apa, anya, 3 éves fiú, újszülött Bogi, én, anyukám, mint nagymama felállásból. Ja, meg több tíz fajta és több száz, ezer, millió egyed állatból, a tanyán. Ahová Bogi megszületése előtt 2 évvel költöztünk, mi, a városi flaszteron nevelkedett pesti parasztok.
A milliós állomány létszám a humuszgilisztákra vonatkozott, amiből reméltük a meggazdagodásunkat, de leléptek ideje korán. Persze csak ki kellett volna őket ásni a földből, de inkább nem bíbelődtünk velük. Volt a gilisztákon kívül pár száz csirke, ab ovo kortól vágásig, kecske, birka, tehén, hízó marha, disznók, vegyes korosztály, liba, kacsa, gyöngytyúk, galamb, kutyák minimum párban, de inkább tucatban, macskák szintúgy, bár ők fogyó tendenciát mutattak mindig.
Meg mindenféle hasznos, és haszontalan jószág. Csak a páva meg a strucc maradt ki, mint ősi magyar fajták az állatállományunkból.
Bogitól 3 héttel volt fiatalabb a nálunk nevelkedett Bimbó üszőnk, majd tehenünk első borja a kis Pimpa. Keresztkománk adta neki a nevet, mert amikor megszületett, úgy lógott a nyelve, mint a rajzfilm kutyának. Ez persze azt jelentette, hogy a kisborjút szoptatni, az anyját meg fejni kellett. Természetesen ez (is) az én feladatom volt. (Megfigyeltem így az évtizedek alatt, hogy a szülésznői papír mindenhol szakképzettségnek számított!)
Reggel, mindegy volt a gyerekem szopásigénye, meg az én fejési kötelezettségem, hétre menni kellett Bimbóhoz, és Pimpához. Így pontban 6.55-kor gyerek átad mamának, irány az istálló, hisz a tehenet időre kell fejni, nem magamat masszírozni.
Később persze napközben is “akadt” meló, így nem csoda, hogy szemben az első gyerekemmel, aki még a pesti módiban született, 9 hónapig szoptattam, és tejtesót tartottam, Boginál 2 hónap után már semmi tejem nem volt.
A tápszeres gyerekek elleni rossz érzést évekkel korábban, már aktív szülésznő, de még csak potenciális anya koromban, olyan mélyen elültettem a saját agyamban, mikoris a friss gyerekágyas kismamáknak meséltem, hogy milyen egészségesek az anyatejes csecsemők és riogattam őket a tápszeren felnövőkkel, hogy szinte teljes lelki válságba kerültem emiatt.
Nagyon nem akartam, hogy a lányom egy pufók, lusta, tedd ki hadd hűljön kisbaba legyen.
Anyám volt a mentsváram, akivel ugyanazon a platformon helyezkedtünk el, miszerint vissza a természethez, meg nektek is jó volt, neki miért ne? Így eldöntöttük, hogy akkor a lány igyon Bimbó tejet. Eleinte persze felesben, később meg háromnegyedesen. Azután jött az Oriza rizsnyák, meg a tejbegríz. Abban az időben, a védőnők ajánlásával 2 hónaposan elkezdtük a gyümölcs és főzelék mellétáplálást is. Fokozatosan bevezetve az egyéb fehérjéket, tojást, májat, húst, de a gyerekek fő fehérje forrásának 7 éves korukig naponta a minimum fél liter tehéntejet ajánlották.
Ezek a dogmák mára megdőlni látszanak. Szendi Gábor a hazai paleo mozgalom elindítója és harcosa, aki eredetileg pszichiáter, mindent logikusan érthetően elmagyaráz könyveiben, blogjában erről. Link a weboldalára. Amiről akkor internet hiányában semmit nem lehetett tudni. Ma biztosan nem szoktatnám a gyerekemet tehéntejhez, cukorhoz, liszthez, de akkor azt hittem jót teszek.
Fotó: Pixabay
Hiába tanultam az egészségügyi iskolában, olvastam könyveket gyereknevelésről, táplálásról, hallgattam rádiót, néztem tévét, mindig is élelmiszer lobbik álltak az ajánlások mögött. Évenként változott a dietetikusi állásfoglalás, hogy az echte magyar bécsi szelet zsírban, repce, vagy napraforgó olajban sütve lesz-e egészségesebb. A finom fehér kenyerünkre pedig állati zsírt, vajat kenjünk-e, avagy növényi margarint.
Bogi egyébként rossz evő volt. Sápadt, vérszegény. Két éves korában még azon aggódtam a doktornőnek, hogy fejlődik-e rendesen.

Gyakran volt a füle begyulladva. Rapid módon ki is folyt mindig a váladék. Este észrevettem, hogy rosszul hall, reggelre már folyt a füle. Így igaz, nem kellett felszúrni, de a dobhártyája biztos olyan, mint egy rózsa szirma. Ezért 4 évesen ki lett véve a mandulája. Akkor már duci volt, ja és születésétől fogva “nyögött” álmában.
Ezt a férjemék családjában sokan csinálják, ők tutulásnak hívják. Gyakorlatilag a kilégzés elnyújtott, eltart 30-40 másodpercig, és addig szól is a távozó levegő. Ez azonkívül, hogy rendkívül hangos, zavarja magát az alvót és a környezetét, azért veszélyes, mert ameddig kifelé fújja a levegőt, addig nem vesz másikat. A normál légvételszám egy perc alatt 16-20, neki ez leredukálódott egyre, másfélre. Így az agy a normálistól sokkal kevesebb oxigént kap alvás közben.
Ezt azért szúrom közbe, mert rá akarok világítani az egészségügy bizonyos szereplőinek hozzáállására.
Szóval a mandulaműtét körüli időben kerestük fel az első gyermek endokrinológust, azzal a panasszal, hogy hízik a lány. Mondtam, hogy nem eszik sokat, sőt, akkor hány amikor csak akar, gyakran beteges, és nyög álmában. Sosem felejtem el az ifi doktornő pillantását, amivel végigmért, majd azt mondta, : előbb talán az anyuka fogyjon le, és ne zabáltassa a gyerekét. Meg ő tisztában van vele, hogy én jobban szeretném, ha felírna egy tablettát, amit beletömhetnék a gyerekbe, de nem ez a kövérség megoldása.
Sem kérdések, sem diétás tanácsok, sem feküdjön be a gyerek, hogy kivizsgáljuk, meghallgassuk a nyögését, semmi. Leforrázva, megalázva jöttünk ki a rendelőből.
Utána a mandulaműtétkor, amikor egyébként is ott aludt a gyerek, hiába kértem, hogy figyeljék meg, akkor sem történt semmi.
Óvodáskorban a mozgása már lelassult. Meg tudott mindent csinálni, képes volt fára fel, meg kerítéseken átmászni, de korántsem olyan gyorsan és ügyesen, mint a testvérei. Kicsit később tanult meg bringázni, (biztos a fülgyulladásai miatt az egyensúly érzéke nem volt tökéletes), de megbízhatóan megtanulta azt is. Járt társas táncolni elsős, másodikos korában, de ott nem érezte jól magát. Legjobban a vízi sportok az úszás, evezés jött be neki gyerekkorban.
Sorban voltak fellángolásaim, ötleteim “A hogyan fogyasszam le Bogit” projekthez. Próbáltam a hiúságára, nőiességére hatni. Azután az egészségére apelláltam. Beszéltem a fejével, papoltam, közösen is próbálkoztunk. Ráuszítottam barátnőimet, sógornőmet. Adtam neki zsírégető tablettákat, számoltam a kalóriát, kimértem a kajáját, sportolni hordtam, volt kórházi fogyi táborban többször is, de igazából mindig lepattantam róla. Az volt a válasza, hogy ő ilyen szeret lenni.
Érdekes, hogy soha külső bántás az alkata miatt nem érte. Amennyire engem bántott a sajátom, és az ő súlya, ő pont ugyanannyira tett rá. Azt mondhatom, hogy egy abszolút egészséges lelkű, jó ember lett belőle. A testsúlyt a külső tulajdonságok kategóriájába sorolta, és mindig elfogadta, sőt szerette magát. Volt évekkel ezelőtt egy reklám amiben Down szindrómás kislány mondta, hogy ő speciális. Azóta Bogi mindig speciális akart lenni. Ugyanígy nem zavarja mások mássága. Lehet az homoszexuális, vagy mozgáskorlátozott, szellemi fogyatékos, soha nem a külsejét, vagy állapotát látja annak, akire ránéz, hanem az embert.
Talán tavaly, amikor elindult egy duci szépségversenyen akkor, tőlük kapott először megvetést. Az megviselte.
De párjának mindig is a legszebb volt, ezért tavaly karácsonyra megajándékozta ezekkel a fényképekkel.
A fotókat Huszka Vivi készítette
Azzal, hogy elfogadta és szerette magát, nekem borzasztó sok erőt adott, megtanított rengeteg mindenre. Az elfogadást, az egyéni szabadság tiszteletben tartását, a feltétel nélküli szeretetet tudtam mellette átélni, magamévá tenni.
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a gyerekeink a legnagyobb tanítómestereink. És most is jó példával jár előttem!
Bogi kibeszélését, így a háta mögött folytatom majd a nyögésével, és azzal, hogy mikor és mitől is kattant át az agya.
Puszi Brigi 🙂




Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: